2012. március 15., csütörtök

Oriflame Very Me smoothie alapozó


Tápláló hatású alapozó bogyós gyümölcsökből és joghurtból nyert kivonattal. Hibátlan bőrfelszínt eredményez.
Nézzük, hogy teljesített ez a kis alapozó!

Külcsín: Az alapozó egy jópofa műanyag csomagolásban található, lila fekete kombinációval. Nekem kimondottan tetszik hogy nem tubusos, elsősorban azért mert azoktól valahogy mindig fóbiám van, hogy kifolynak, a másik pedig hogy így mindkét felére állítható (tehát az elején állíthatjuk a „talpára”, amikor pedig már kevés van benne akkor a „fejére”) Bár ez lehet, hogy csak nekem fontos?! Ha a  tetejét lecsavartuk, akkor egy olyan adagolót találunk mint az alkoholos, vagy acetonos kis műanyag üvegcséken és 30 ml alapozó csücsül benne.


Belbecs:folyékony alapozó lévén, természetesen folyik( talán egy kicsit jobban is mint kellene?)  Az állagát tekintve egy könnyű, lágy  és jól eldolgozható, gélszerű alapozóról beszélhetünk, gyümölcsjoghurt vagy gyümölcsrágó illattal, ami elég érdekes, de nem különösebben zavaró a számomra. A fedése minimális, tehát  a komolyabb bőrhibákat egyáltalán nem fogja eltűntetni és már-már a színezett hidratálók felé kacsingat.Az Oriflame Very me Peach me perfect skin glow (jó hosszú neve van) állagához tudnám hasonlítani de a csillámok nélkül! Nem teljesen matt, inkább egészséges kinézetet ad. A bőrön, mint mondtam könnyen eloszlatható és inkább csak a bőr színét egyenlíti ki, nem pedig a felszínét. :)
Összeségében nekem nagyon a Bourjois Healthy Mix Serumjára hajaz, de természetesen egy kevésbe jó replikáról van szó, ugyanis az az alapozó nekem tényleg kiegyenlíti a bőr felszínét, fedésben is jobb és tartósabb, ellentétben az Oriflame-mel.
Annyit azonban még el kell mondanom, hogy a Krémmánián csak az illatanyag kapott piros pöttyöt.

Tartósság: Nem írja,hogy meddig kellene kitartania, de nálam elég jól bírta a próbát. 4-5 óra után kifényesedett az orrom tőle és a homlokom is egy picit. A kopása egyenletes és nem feltűnő.

Árnyalat:  Nos emlékeim szerint mindössze 5 árnyalatban található. Nekem az első kettő van meg és bár szerintem közöttük is inkább két árnyalatnyi a különbség(ha megnézitek a képeket). Ez mégsem jelent akkora problémát, mint egy sűrűbb fedésű alapozó esetében, mert nagyon jól eldolgozható. A nagyon fehér bőrűeknek jóhír, hogy a Porcelain árnyalat tökéletes lesz nekik! Az Ivory pedig sötétebb, mint vártam. A Bourjois Healthy mix serum 52-es árnyalata a kettő közt foglalhatna helyet.


Porcelain és Ivory

Sorrendben: Bourjois 52 Vanille, Porcelain, Ivory

ugyanabban asorrendben elmaszatolva

dettó :)

végül eldolgozva




Ár/érték: Az ára nagyon kedvező, különösen akciósan. Mindenképpen többet ér mint az ára, viszont az ára szemtelenül alacsony.

Kinek ajánlom?:
  • Nos mindenképpen olyanoknak akik nem szeretik a maszkhatású, sűrű alapozókat.
  •  Száraz vagy normál bőrtipusúaknak (kombinált bőrtipusnál kötelező mattító púder a T-zónában!!!)
  •   Kezdőknek és tiniknek, akik most ismerkednek az alapozókkal, hiszen árban szuper, fedésben korrekt és nyugodtan gyakorolhatnak vele
  •   Szerintem ugyanezen szempontok miatt idősebbeknek is bejönne, főleg azoknak akik már elszoktak a sminkeléstől (még lehet letesztelem anyukámon)
  •    Mindenképpen olyanoknak akik könnyű, nem feltűnő nappali sminket szeretnének (itthon vagyok nézzek ki valahogy, lemegyek a boltba, kirándulás a parkba vagy szabadba , suliba rohanok nincs időm és társai)
Személyes: Az elsődleges ok ami miatt megrendeltem, mert kíváncsi voltam ennyi pénzért mit tud a kicsike, és akartam két különböző színű alapozót, hogy tudjam őket keverni. Nem szeretem a maszkszerű alapozókat, amitől a bőr nem tud lélegezni, többek között ezért is hanyagoltam a folyékony alapozókat és csak mostanában tértem vissza rájuk. Még régebben, középiskola környékén sok „olcsóbb” alapozót kipróbáltam és (bár lehet hogy akkor a tehnikám hagyott némi kívánnivalót maga után) azok egyáltalán nem voltak szimpatikusak, szóval csak alkalmakra sminkeltem. Csak hogy néhányat említsek: Avon Color Trend (még szürke tubusban azt hiszem), Miss Sporty mattító alapozó, utána pedig azt hiszem a Maybelline Affinitone-ja volt meg. Ezek mind sűrűbbek ettől az Oriflame alapozótól!! Később áttértem a hab állagú alapozókhoz illetve a minerális, por állagú alapozókhoz és őket még mindig előnyben részesítem, főleg nyáron.
 Az elkövetkező időszakban úgy néz ki élhetek az egyik szenvedélyemnek a sminkelésnek, a „klienseim” pedig olyanok lesznek akik a hétköznapokban egyáltalán nem sminkelnek( van aki elvből, van aki a „nemérekrá” miatt),ezért  nekik teljesen meg fog felelni.  Talán még nekem is olyankor, ha nem akarok valami nagyon komoly sminket.




Megpróbáltam mindent lefedni (mint egy alapozó :) ) de ha még lenne kérdésetek, ne hezitáljatok!! Írjatok!!

2 megjegyzés:

  1. Klassz, minden részletre kiterjedő teszt. Nagyon tetszik. :-) Esetleg legközelebb orcát is fotózhatnál alapozóval és anélkül. :-)

    VálaszTörlés
  2. Igen szeretném én csak a fényképezőkészülékem sajnos nem a legjobb.

    VálaszTörlés